Földünk a Világűrben
A Nap nem csak a Föld körül, hanem az égbolton is meghatározott pályán "halad". A Nap látszólagos Föld körüli útja a napszakok, az égbolton pedig az állócsillagokhoz viszonyítottan megtett útja az évszakok változását jelenti. Mindez látszólagos, de az elődeink valóságosnak tekintették. Ezt a csillagászati szemléletet Ptolemaiosz fejtette ki a II. században, és róla ptolemaioszi vagy másként geocentrikus világnézetnek nevezték el. Ez a szemlélet uralkodott a XV. századig, amikor Kopernikusz megcáfolta, és rámutatott, hogy a bolygók mozgása indokoltabb, és könnyebb megérteni a jelenségeket, ha a Napot tekintjük központnak. Ez a heliocentrikus világnézet. Az indiai, babilóniai, és egyiptomi mesterek már jóval ez előtt is tisztában voltak a valósággal, és egy görög ember, Aristarchos, aki Kr.e. 312-230 között élt "A Nap és Hold nagysága és távolsága" című művében a Napot helyezte a centrumba.
Földünk hármas mozgást végez az űrben:
1. A saját tengelye körül forog nyugat-kelet irányban, amit a napszakok váltakozásában érzékelünk.
2. A Nap körül kering, egyidejűleg a saját tengelye körül is forog. Ezzel a mozgásával függ össze az évszakok, valamint a nappalok, és éjszakák hosszúságának változása. A Föld a Nap körül elliptikus pályán halad, s időszakosan közelebb és távolabb kerül tőle. Ezért halad különböző sebességgel, 0°57 szögperc 13 szögmásodperc és 1°1 szögperc és 11 szögmásodperc között egy nap alatt. A Föld nem a Nap egyenlítőjének síkjában kering, hanem hol felette, hol pedig alatta. Amikor a napegyenlítő felett jár a Föld, akkor déli felét a napsugarak magasabb, az északi felét pedig alacsonyabb szögben érik; ekkor van a déli féltekén nyár, az északin tél. Amikor "eléri" a Föld a napegyenlítőt, vagyis egyenlítője egy síkba kerül vele, akkor van nálunk a tavaszi napéjegyenlőség. A Föld keringési síkja a Nap fölé, illetve alá hajlik 23°27 perc hajlásszögben, ez az ekliptikai elhajlás.
3. Harmadik mozgása a földtengely elmozdulása. Ez egy képzeletbeli egyenes, amely a Föld északi és déli sarkát összeköti, és amely körül forog. Ez idézi elő a precessziót, a tavaszpont hátrálását. A Föld forgásával ellentétesen, és igen lassan (26 000 év alatt) kör alakú pályán mozog, így ez alatt mindig másik sarkcsillagra mutat, s az egyes csillagképek más-más pontján éri el a Tavaszpontot a Zodiákuson hátrálva minden évben kereken 50 szögmásodperccel. Ezért nem esik egybe ma már az állatöv és a csillagképek rendszere. Körülbelül 2000 éve esett a Kos csillagképbe a Tavaszpont.
Naprendszerünk a Hercules csillagkép irányába száguld másodpercenként 19 kilométeres sebességgel.
